Szerencse…
2009 augusztus 13. | Szerző: boszem
Furcsa, hogy a megdöbbenés nagyobb horderejű volt az örömnél e hízelgő és tudom, hogy őszinte bóknál és azóta is ezen agyalok.
Hisz az az illető nem is ismer igazán; mégis bátran ki meri ezt jelenteni rólam…
Nem a “kirívó” emberek csoportjába tartozom, mondhatni amolyan “szürke”, hétköznapi figura vagyok, akik tucatszám szaladgálnak a világban. Én is csak végzem a dolgomat, élem az életemet,akárcsak mindenki más; talán csak “hiper” érzékenységem “nehezíti meg” kissé számomra a hétköznapok túlélését, az emberek, az élet megértését.
Ezzel az illetővel talán ha 4-5 alkalommal volt szerencsém találkozni és ő sem láthatott, tapasztalhatott mást, mint egy mindig mosolygó, szolgálatkész, a “civilizáció rombolásától” láthatóan mentes, abszolút egyszerű egyént, akinek még számít a másik ember… Lehet ez mások szemében szerencse???…
Pedig nem is olyan könnyű így élni….
Minden kezdet nehéz…
2009 augusztus 10. | Szerző: boszem
Világéletemben szerettem írni. Az írás számomra olyan felszabadító érzéssel bír, mint mondjuk a hegymászónak fenn állni a Himalája tetején, vagy mint egy anyának újszülött gyermekét először a karjában tartani; vagy valami, ehhez foghatóan csodálatos érzés. Írok, ha valami bánt, írok, ha öröm ér. Írok, ha új impulzusok érnek, ha úgy érzem, hogy írnom kell.
Írok szerelmes levelet mások helyett, búcsúbeszédet, köszöntő verset, méltató beszédet mások nevében, mások vigasztalására, örömére… És talán a sajátoméra is, mivel ezáltal is érzem, ezzel is adtam valamit, magamból is, másoknak
2009 december 4. | Szerző: boszem
Hihetetlen, de amikor elkezdtem az írást, valamikor augusztusban, arra gondoltam, hogy ez egy rendszeres, napi cselekedet lesz részemről; amolyan sajátos, titkos rituálé. Hát, nem az lett….
Pedig történt velem egy és más e röpke 4 hónap alatt; jó és rossz egyáltalán. Köztük az is, hogy az ősz gyarapította éveim számát, ezáltal visszatekintéseim ismét gyarapodott; még több múltbeli visszatekintéssel rendelkezem, ami nem áll egálban bölcsességemmel. Holott ez lenne a kézenfekvő; minél öregebb, annál bölcsebb.
Annyi mindent máshogyan képzeltem még úgy öt évvel ezelőtt. Például, hogy megajándékozom magamat még egy 24 órás “aggódnivalóval”, amely most végre nőneműre sikerül; hát ez is elmaradt…. Helyette most csupán egy kiskamasszal harcolhatok a nap 24 órájából mindössze 4 órát, mivel az embernek munka utántól lefekvésig ennyi ideje marad egy emberpalánta nevelésére….
De egy dolog mindenesetre egy jó ideig jókedvre derít, ha felidézem, mégpedig nemrég megejtett 20. általános iskolai találkozóm, melyre várakozásomat felülmúlva az osztály 75%-a hajlandóságot mutatott eljönni; az egyedüli én voltam közülük, aki majd 3 órát utazott ezért; talán ezért sem volt ez a gesztus mellékes részükről, hogy nem hiába tettem meg ezt az utat azért, hogy láthassam őket.
Istenem, 20 év rengeteg idő és hihetetlen, hogy emberek mennyit változnak ennyi idő alatt…
Oldal ajánlása emailben
X